Rólunk, Cégünkről

MES Kft. története

A MES Kft. 30 éves múltra tekint vissza, ekkor alapították a MES kft jogelődjét, az IMS Kft-t. A MES Kft. létrehozására 2015-ben került sor, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 2015. évi módosítását követően, melynek értelmében kötelezővé vált a közfinanszírozott és magán-egészségügyi szolgáltatás keretében nyújtott egészségügyi ellátások egymástól való elkülönítése. A törvénymódosításnak megfelelve, a finanszírozási szerződéssel rendelkező egészségügyi szolgáltató IMS Kft-ből jogutódlással kivált a MES Magán Egészségügyi Szolgáltató Kft. A MES Kft. a magán egészségügyi ellátások vonatkozásában az IMS Kft. általános jogutódjának tekinthető, így a magán egészségügy – különösen a foglalkozás egészségügyi ellátások területén – majd 30 éves szakmai tapasztalattal, referenciákkal rendelkezik.

A minőségbiztosítás megteremtésére cégeink az ISO 9001:2015 szabvány szerinti minősítéssel rendelkeznek és büszkék vagyunk arra, hogy országos szinten az első 10 olyan cég között szerepelünk, akik ezzel a minősítéssel bírnak.

Partnereink elsősorban multinacionális nagyvállalatok, hazai kis- és középvállalkozások, országos bankhálózatok.

év szakmai tapasztalattal

orvos

szakellátás

Hitvallásunk

Szakmailag felkészült csapatunk empatikus és elkötelezett tagokból áll – nem egyszerűen csak munkát végzünk, hanem hivatásunkat gyakoroljuk. Széles diagnosztikai hátterünk, több szakterületet átölelő szakorvosi gárdánk lehetővé teszi a betegségek alapos feltárását vagy éppen kizárását. Amennyiben indokolttá válik diagnosztikai vagy terápiás ellátás, segítünk a további szakvizsgálatok megszervezésében, betegutak szervezésében, akár állami kórházakban.

Küldetésünk

Vállalatunk küldetésének tekinti a munkavállalók védelmét is. A foglalkozás-egészségügyi tevékenységre nem jogszabályi kötelezettségként tekintünk. Meggyőződésünk, hogy a jól működő foglalkozás-egészségügyi ellátás partneri együttműködés a szolgáltató és a cég között annak érdekében, hogy a munkavállalók a legjobb körülmények között, hatékonyan, hosszú távon, egészségesen tudjanak dolgozni. A napjainkban jellemző humánerőforrás-menedzsmenti problémák egy részét a segítségünkkel mérsékelni lehet.

Szervezeti felépítés

David Julianna Ilana

Ügyvezető igazgató

Dr. Bárány Tamás

Cégvezető

Dr. Gombis Róbert

Jogtanácsos

Bodnár Györgyi

Gazdasági vezető

Sebestyén Kata

Marketing manager

Domonkos Katalin

Ügyfélszolgálati vezető

Mátrai Szilvia

Logisztikai vezető

Dormány Renáta

Foglalkozás-egészségügyi asszisztens

Meszlényi Alexandra

Ügyfélszolgálati munkatárs

Péntek Mónika

Foglalkozás-egészségügyi asszisztens

Lengyel Garbriella

Foglalkozás-egészségügyi asszisztens

Orvosaink

Belgyógyászat

Dr. Nagy Péter

Belgyógyász szakorvos, kardiológus szakorvos, fogl.-eü. szakorvos jelölt

Szemészet

Dr. Logó Zsuzsanna

Szemész szakorvos

Dr. Markó Gábor

Szemész szakorvos

Kardiológia

Dr. Pintér Tünde

Kardiológus szakorvos

Bőrgyógyászat

Dr. Polman Erzsébet

Bőrgyógyász szakorvos

Foglalkozás-egészségügy

Dr. Monostori Judit

Foglalkozás-egészségügyi szakorvos, belgyógyász szakorvos

Dr. Pünkösty Gyöngyvér

Foglalkozás-egészségügyi szakorvos

Dr. Kókai Tünde

Foglalkozás-egészségügyi szakorvos, belgyógyász szakorvos

Dr. Votin Valéria

Foglalkozás-egészségügyi szakorvos

Képalkotó diagnosztika

Dr. Átol Éva

Vezető radiológus szakorvos

Dr. Csépány Attila

Radiológus szakorvos

Dr. Gáspár Margit

Radiológus szakorvos

Dr. Keczán Nándor

Radiológus szakorvos

Nőgyógyászat

Dr. Kisfalvi István

Nőgyógyász szakorvos

Reumatológia

Dr. Mocsáry Pálné Saád Judit

Reumatológus és fizioterápiás, mozgásszervi rehabilitációs szakorvos

Három évvel ezelőtt infarktus gyanúja miatt mentőt kellett hívni édesapámhoz, azóta minden pillanatban aggódtunk érte. Mióta a MES Kft. TTEKG készüléke ott van a lakásunkban, mindannyian úgy érezzük, mintha egy kardiológus vigyázna rá a nap 24 órájában. Köszönjük!

Gáspár Edina üzletvezető
Gáspár Edina

Örülök, hogy a cégünk a MES Kft. rendszerét választotta foglalkozás-egészségügyi szolgáltatónak. Végre azt orvosi szaktudást tapasztalom (legyen szó akár vizsgálatról, vagy valamilyen kezelésről), amire szükségem van, ráadásul gyorsan és pontosan dolgoznak.

Werthner Zoltán rendszermérnök
Werthner Zoltán

Egyáltalán nem túlzás, ha azt mondom, hogy az életemet köszönhetem a MES Kft. fiatal kardiológus orvosának, aki nem csak megtalálta, hogy mitől fulladok és érzem olyan gyengének magam, hanem meg is gyógyított, méghozzá olyan kedvességgel, amit mostanában sehol sem tapasztaltam.

Ferenczi Istvánné nyugdíjas
Ferenczi Istvánné

ellátott a foglalkozás-egészégügyben évente

elvégzett szűrővizsgálat évente